Nagy Tamás önkormányzati képviselő civil szervezetekkel, magánszemélyekkel összefogva csatlakozik az UNICEF adományvonal akciójához, mellyel segíti a Haiti földrengés következtében tragikus helyzetbe került gyermekeket a 1749-es hívószámon, „Haiti” üzenettel. A résztvevők egyidőben elküldött üzeneteivel kérik a segíteni szándékozókat csatlakozzanak akciójukhoz.
Nagy Tamás önkormányzati képviselő támogatásra hívta a civil szervezeteket, hogy közösen hívják fel a lakosság figyelmét a segítségnyújtás szükségességére.
Közelmúltban Haitin természeti katasztrófa következtében, többszázezer ember vesztette életét. A napokban is több tízezren halnak éhen és szomjan, és több millió ember élete továbbra is veszélyben van a szükséges orvosi ellátás hiánya, valamint a fertőzés és járványveszélye miatt.
Tudjuk kis országunkban is sokan vannak nehéz helyzetben, de ilyen mértékű pusztítás esetén, minden jó érzésű embernek a világ bármely pontján is lakik, segítenie kell. A legnehezebb helyzetben, mint ilyen esetekben mindenkor, a gyermekek vannak, akik közül sokan elvesztették hozzátartozóikat, és védtelenül veszélyeztetik őket az egyre romló higiénés körülmények (a földrengés sújtotta területen kb. 3 millió ember él, naponta mint egy 9 ezer tonna ürülék kerül a környezetbe). A vízellátás és a szennyvízkezelés teljesen összeomlott a városban.
A tragikus helyzet indokolja a minél szélesebb körű összefogást, ezért is csatlakoznak a résztvevők az UNICEF által indított adományvonal akcióhoz. Eddig több mint 200.000 hívás érkezett, a hívás ára 200,- Ft, melyet teljes egészében megkap a szervezet. Egy hívás árából 100 db vízfertőtlenítő tablettát tudnak vásárolni, melyből 400 liter tiszta ivóvizet biztosíthatnak a földrengés gyermek áldozatira számára.
HÍVJUK a 1749 számot, bármely vezetékes hálózatból, illetve küldjünk sms-t „Haiti”üzenettel.
Küldhetünk adományt a Haiti Magyar Bizottság 11705008-20123725 számú számlájára, a közleményrovatban tüntessük fel:„Haiti”
Az összefogás erejét jól tükrözi, hogy a felhíváshoz többek között csatlakoztak civil szervezetek, egyesületek, mint például: ROTARY Club, Lions Club, BOKOR Katolikus közösség, Soproni Pedagógus Nyugdíjasok, az Ágfalvi Német Nemzetiségi Énekkar, BMX és Kosárlasbda Egyesületek, Belvárosi Szabadidő Központ, Mozgáskorlátozottak képviselői, Állat- és Természetvédők, Siketek és Nagyothallók, 1848-as Hagyományőrzők, Szociális Szakemberek és több magánszemély. Együttes jelenlétükkel, elküldött sms adományukkal, kérik, az együtt érző embereket a segítségnyújtásra.
Nagy Tamás
Önkormányzati képviselő
Sopron






