A kormány és az intézményfenntartók ne tegyék utcára az utógondozásra szoruló fiatalokat
A Magyar Demokrata Fórum felszólítja a kormányt, hogy rendezze az utógondozásra szoruló fiatalok sorsát az adófizetők és az érintettek érdekében. Nem nyugszunk bele, hogy a kormány és az önkormányzatok nemtörődömsége és inkompetenciája miatt az ellátásra szoruló emberek az utcára kerüljenek.
A kormány ésszerűtlen és pazarló módon módosította a Gyermekvédelmi Törvény utógondozói ellátásra vonatkozó részét. Az állam korábban 24-25 éves korukig biztosította az ellátást azok számára, akik a törvényben előírtaknak megfeleltek. A kormány megváltoztatta a vonatkozó szabályozást, így most akik tanulmányaikat befejezték, csak 21 éves korukig lehetnek a rendszerben.
Az MDF szerint ez a kormánydöntés óriási felelőtlenség, hiszen az állami gondoskodásban levő gyermekek több törődést és gondoskodást igényelnek, ráadásul később is fejezik be tanulmányaikat, mint a rendezettebb körülmények között élők. A 21 éves korukig rájuk fordított összeg kidobott pénzzé lesz, hiszen a fiatal a bizonyítvány megszerzése után nagy valószínűséggel az utcára kerül, és szinte azonnal a hajléktalan ellátásba kényszerül, amely nem csak erkölcsileg elfogadhatatlan, de ráadásul sokkal több pénzbe kerül az adófizetőknek.
Ezen felül, a kormány több mint 10 százalékkal csökkentette az állami gondoskodásban élőkre fordítható összeget, így a fenntartókat is olyan szintű megszorításokra kényszerítették, melyek szakmailag teljesen elfogadhatatlanok. A költségvetési kiadások visszaszorításának címén a kormány pont az ellenkezőjét éri el, mert a fiatalok az utcára kerülve nem csak maguknak, de az egész közösségnek is óriási kárt okozhatnak.
A kormány ésszerűtlen intézkedései miatt a Magyar Demokrata Fórum felszólítja az önkormányzatokat – melyeket többnyire fideszes politikusok vezetnek –, igyekezzenek az értelmetlen módosítások és pénzmegvonások ellenében is biztosítani a rászoruló fiataloknak a méltó életkezdéshez szükséges esélyt.
2010-02-05, MDF Sajtó






