El kell törtölni az iparűzési adót


- Magyarország felemelkedésének legfontosabb feltétele a gazdaság és a versenyképesség helyreállítása - állította a politikus. - Bokros Lajos és az MDF programja ezért a piac, azon belül is vállalkozói osztály megerősítését, terheik csökkentését sürgeti, hiszen a magyar vállalkozások sikerétől függ az ország egészének hosszú távú boldogulása.

Herényi hozzátette: az élőmunka adóterheinek csökkentése mellett határozott célunk, hogy eltöröljük a piac- és vállalkozásellenes iparűzési adót, amely joggal háborítja fel az összes vállalkozót. Ez az adónem jelenleg megkerülhetetlen gátja a vállalkozások gyarapodásának, amely a kieső gazdasági növekedés miatt nagyobb kárt okoz az országnak, mint a bevétel, amit az önkormányzatoknak és a költségvetésnek jelent.

Az iparűzési adó eltörlésével olyan saját forráshoz juttatnánk a vállalkozásokat, amely a jelenlegi nehéz gazdasági körülmények között felbecsülhetetlen volna számukra. Egyeseket a fizetésképtelenségtől, a csődtől mentene meg, mások számára pedig megteremtené a kiszámítható növekedés, sőt, új munkahelyek létrehozásának a fedezetét. Mindezt olyan időszakban, amikor nehézkes és körülményes a fejlesztésekhez szükséges vállalkozói hitelek megszerzése, folyósítása.

Az MDF őszinte párt, ezért elmondjuk az érem másik oldalát is: a helyi költségvetésekben bevételkiesést jelentene az iparűzési adó eltörlése, amelyet az önkormányzatok működőképességének megőrzése érdekében pótolni kell. Ezért van szükség az érdemi egyeztetés után konszenzusosan bevezetett ingatlanadóra. Ez az adónem minden lakó- és nem lakóingatlanra kiterjedne tekintet nélkül arra, hogy tulajdonosa természetes vagy jogi személy. Az ezzel járó bevétel az újonnan felálló járási önkormányzatokat illetné, pótolva az iparűzési adó eltörlésével keletkezett bevételkiesést.

Ismerve Magyarország helyzetét, és a világgazdaság tendenciáit, úgy látjuk: a felelős politikai erők első számú feladata a gazdasági stabilitás mihamarabbi megteremtése. Ez legkönnyebben és leggyorsabban a vállalkozások versenyképességének növelésével, terheik csökkentésével valósítható meg. Bokros Lajos és az MDF világos, őszinte és megvalósítható alternatívát kínál e cél a megvalósítása érdekében.

2010-02-23
MDF Sajtó