Az MDF kormányfőjelöltje szerit a Fidesznek el kell határolódnia a radikális párttól.
Befogadó és sokszínű, nem pedig szélsőséges és kirekesztő Magyarországra van szükség Bokros Lajos szerint. Az MDF kormányfőjelöltje azt mondta, a kirekesztő, agresszív eszmék a gazdasági fellendülést is gátolják, a Jobbik egy-egy politikusának rasszista, cigányellenes kifejezései pedig azt sugallják, hogy Magyarországot valamilyen idegen erő fenyegeti. Az MDF kormányfőjelöltje szerint viszont épp ezt az erőszakos, kirekesztő politikát kell megakadályozni. Bokros Lajos hozzátette, a Fidesznek el kell határolódni a szélsőséges párttól, mert nem csak az országos, hanem a helyi politika is számít.
Bokros Lajos szerint a munkahelyteremtés szempontjából az oktatási és az adóreform megvalósítása nélkülözhetetlen, mert ezekkel érhető el, hogy a vállalkozói szektor ne csak a piacszerzésben, hanem a piac kiszolgálásában is előreléphessen. Az MDF miniszterelnök jelöltje azt mondta, 25 jelöltjük már leadta, 25 pedig még a hétvégéig leadja a megfelelő mennyiségű ajánlószelvényeket, de még szükség van támogatásra. Hozzátette, az MDF-nek lesz megyei és fővárosi listája is.
Forrás: atv.hu






