William Hague, a brit Konzervatív Párt külügyminiszter-jelöltje is Bokros Lajost támogatja
A Magyar Demokrata Fórum választási kampányának hajrájába beszállt a kormányzásra készülő brit Konzervatív Párt is.
Nagy-Britannia leendő konzervatív kormányának külügyminisztere, William Hague videó-üzenetben kívánt sok sikert Bokros Lajosnak és a Magyar Demokrata Fórumnak a most vasárnap esedékes országgyűlési választásokhoz. A konzervatív politikus elmondta, hogy a szocialista kormányok mindkét országban óriási károkat okoztak az embereknek azzal, hogy elodázták a reformokat és hitelből finanszírozták az óriásira duzzadt államgépezetet.
A Magyar Demokrata Fórum együtt dolgozik a brit Konzervatív Párttal az Európai Konzervatívok és Reformerek európai parlamenti frakciójában egy olyan Unióért, amelyben a vállalatok közötti szabad verseny mozdítja előre a kontinens szekerét, nem pedig a központi tervutasítással működő szuperállam.
A brit konzervatív politikus videó-üzenetében megjegyezte, hogy a két párt közötti szoros kapcsolat már Dr. Antall József és Margaret Thatcher együttműködéséig vezethető vissza. Húsz évvel ezelőtt mindkét politikus a szabad Európáért, benne a szabad gazdaságért szállt síkra. William Hague szerint Magyarországon most hasonló a tét: ismét veszélyben vannak a demokratikus szabadságjogok és az a kapitalista gazdasági rendszer, amelyért 20 évvel ezelőtt közösen küzdött az egész ország. A külügyminiszter-jelölt szerint a Magyar Demokrata Fórum ma az egyetlen politikai erő, amely Bokros Lajos vezetésével a szabadságot és a kapitalizmust képviseli.
A videóüzenet megtekinthető itt.






